A 3C Kft. az Alternatív
Távközlési
Szolgáltatók Egyesületének tagja.
Az VSAT üzletágunk 2007. december
óta a
testvércégünkhöz, a BankNet Kft.-hez
került át.
3C Távközlési Kft.
A Dunakanyar Holding Csoport tagja
Szeptember elsejétől változik a spamekre vonatkozó törvényi szabályozás
Az Országgyűlés által elfogadott, és 2008. június 28–án kihirdetett, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény szeptember elsejétől érdemi változásokat vezet be az elektronikus hirdetésekre vonatkozó törvényi szabályozásban.
Telefonáljon olcsóbban!
A fogyasztók érdekében újabb lendületet vehet a hangpiaci verseny
Az NHH Tanácsa tovább csökkenti a vezetékes összekapcsolás díjait
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsának legfrissebb határozatai nyomán több mint húsz százalékkal csökkennek a jelentős piaci erejű vezetékes szolgáltatók referencia-összekapcsolási díjai, így egyebek mellett a hívásindítás és -végződtetés nagykereskedelmi árai is – jelentette be az NHH.
A versenyélénkítés érdekében az NHH Tanácsa még 2007-ben kötelezte a jelentős piaci erejű szolgáltatókat (Emitel, Invitel, Hungarotel, Magyar Telekom, Monortel), hogy jóváhagyásra nyújtsák be a híváskezdeményezésre és hívásvégződtetésre vonatkozó referencia-összekapcsolási nagykereskedelmi ajánlataikat. Miután ez megtörtént, a Tanács júniusban közzétette új határozattervezeteit, melyekben jelezte, hogy a vezetékes forgalmi díjakat és az egyszeri tételeket is jelentősen, esetenként akár 40-50 százalékkal csökkenti.
Miért lesz ez jó az Ön cégének?
Nézze meg a mi 3Phone szolgáltatásunk díjait, és döntse el Ön!
KIEMELT Szolgáltatásaink:
Virtuális magánhálózati
szolgáltatásainkat
azon cégek részére
ajánljuk, amelyek
irodáik, telephelyeik közt
költséghatékony adatkommunikációs
kapcsolatot kívánnak létrehozni.
Az Infonet Services Corporation a BT Group plc csoport tagjaként elsődlegesen multinacionális cégeknek és nemzetközi kapcsolatrendszerben működő szervezeteknek biztosít világhálózati adatátviteli szolgáltatásokat.
Cégünk azon kevesek közé tartozik, amelyek professzionális, fölfelszíni mikrohullámú adatátviteli szolgáltatást is nyújtanak ügyfeleinek, saját
infrastruktúrán, azaz a
3C MicroNet szolgáltatást.
A részletekről a linkre kattintva tájékozódhat.
A 3C Kft. a műholdas adatátviteli üzletága testvércégünkhöz,
a BankNet
Kft.-hez került át. A műholdas adatátviteli szolgáltatás ismertetőjét a
Részletek gombra kattintva tekintheti meg.
A 3C
Kft. a Dunakanyar Holdinggal új, IP alapú,
dedikált
telefonközpont szolgáltatást
indított a
céges ügyfelei részére.
A szolgáltatás dedikált,
Asterisk
alapú szerveren fut, és teljes
alközponti
szolgáltatást nyújt IP és
hagyományos (vezetékes)
telefon vonalon.